Szkíták

Magyar elnevezés szerint  szittyák. Kr.e. 700 körül Mezopotámiából több népcsoport érkezett a Kaukázus északi oldalára, a Turáni Alföldre; besenyők, dákok, gúzok, hunok, kunok, szabirok és a chusok (úzok). Ezeknek a turáni népeknek később összefoglaló neve a szkíta. Az ősközösségi formák felbomlásával jött létre törzsszövetségük, majd királyságot alapítottak. Szkítiát északon a gelónok szállásterülete, keleten a szarmatáké, délen a Pontusz Euxeinos (Fekete-tenger) határolta. Nyugati szomszédjaik az agathürszök (agatirzek) voltak.
Társadalmukban kiváltságos helyet foglaltak el a királyi szkíták, akiknek egyik szállásterülete a Krím-félsziget lehetett, a másik pedig a Kárpát-medence. Nagy hadjáratokat intéztek KisÁzsián, Mezopotámián és Szírán keresztül Egyiptomig. Kr.e. a VI.Század végén hatalmas seregével Dareiosz király sikertelen hadjáraton vezetett ellenük. Hérodotosz - akit a történetírás atyjának neveznek - a kr.e.V.században tett utazásokat a mai nevén Fekete- tengernek nevezett nagy vízen és annak északi partvidékén, a szkíták földjén is. Alábbi leírást a szkíták szokásáról a mai régészet igazolja.
A szkíták műveltek és bölcsek voltak, majdnem semmiféle bűn nem fordult elő náluk. Nem voltak mesterséggel épített házaik; nemezből készített sátrakban laktak, cobolyprémbe és más vadállatok prémébe öltöztek, aranyuk, ezüstjük bőven volt. A nép magas műveltségét, kifinomult ízlését és művészetét az előkerült ötvösművészeti remekek tanúsítják. Tisztelték a négy fő elemet; a levegőt, a tüzet, vizet és az anyaföldet, egyistenhívők voltak. A szellemi- művészeti élet központjában a szarvas alakja állt; a vele ábrázolt jelenetek feltehetően a szkíták eredetmondájának jelképei, minthogy a régiek őseiket gyakran állatalakokban ábrázolták. A szkíták és a magyar eredetmonda azonos, a szarvas nemcsak vezető állat volt, hanem maga az ősanya. Több történész a magyarok eredtét a szkítáktól származtatja. A szkíták utódainál, az avaroknál még a késő avar nemzetségfők övein is megtalálható a szarvasos ábrázolás, ami jelenti, hogy ezek a nemzetségfők is a csodaszarvas eredetmondát vallják.
A Fekete- tenger északi partvidékén lakó kimmerek és szkíták harca nyomán előőrseik az agatirzek Kr.e.550 táján már a Kárpát- medencén belül, a Maros folyó felső vizénél voltak. Ezt követően egyes szkíta népcsoportok is betelepedtek; Kr.e.500-ban birtokukban volt már a Magyar Alföld déli nagyobb része, kisebb egységeik pedig eljutottak a Vág, Nyitra és Garam folyók vidékére. Megszállták a Dráva-mentét és a Száva felső völgyét is. Mint állattenyésztő és kézműves nép, nem zavarták sem Erdélyben, sem a Dunántúlon élő lakosság életét. Ezt követően széles körű kereskedelmi kapcsolatot tartottak fenn a szomszédos, sőt távolabbi népekkel is. Meglehetősen zárt csoportjuk, a székelyek megőrizték szkíta származástudatukat, székely nevüket és geometrikus ősi rovásírástudásukat. Államuk legnagyobb virágzását a Kr.e.II.században érte el és a kelet- nyugat irányú népvándorlás csapásai alatt, a 3.században omlott össze.

ENCYCLOPAEDIA HUNGARICA